Így távolítható el egy bölcsességfog hatékonyan és fájdalommentesen

//Így távolítható el egy bölcsességfog hatékonyan és fájdalommentesen
Bölcsességfog műtét közben Dr. Varajti Artúr a budapesti fogászati rendelőben.

Gondolta volna, hogy a bölcsességfog csupán evolúciós csökevény? Egy olyan, felesleges dolog, ami ugyan évezredek óta velünk van, mára azonban a teljes értékű élethez egyáltalán nincs szükségünk rá?

Sajnos ettől függetlenül rengeteg szenvedést tud okozni. A legváratlanabb pillanatban gyulladhat be, szinte elviselhetetlen fájdalmat okozva a betegnek. Eltávolítása azonban ma már gyorsan, hatékonyan, és ami a legfontosabb: teljesen fájdalommentesen megoldható.

A természet kegyetlen tréfája, a bölcsességfog

Több tízezer évvel ezelőtt az ember állkapcsa jóval szélesebb volt, mint napjainkban. Nem véletlenül, hiszen a nyers ételek fogyasztás erős rágóizmokat és fogakat igényelt, melyeknek muszáj volt elférnie szájüregünkben. 

A bölcsességfogaknak megvolt tehát a maguk nélkülözhetetlen szerepe. Mára azonban életvitelünknek köszönhetően funkciójukat vesztették és szükségtelenné váltak. 

A fejődés során állkapcsunk egyre kisebb lett, így szájüregünkben egyre kevesebb fog fér meg kényelmesen. Az evolúció azonban úgy tűnik, valamiért mégis megfeledkezett a bölcsességfogakról. Az évezredek során méretük és elhelyezkedésük sem változott, így legtöbbünk szájában mára nehezen férnek meg a többi foggal és csak kellemetlenségeket okoz a létezésük.

Úgy is fogalmazhatunk tehát, hogy bölcsességfog a természet egy rossz tréfája, mely szeretnénk vagy sem, egy ideig valószínűleg még az emberiséggel marad. Szerencsére azonban már módunkban áll gyors, egyszerű és fájdalommentes eltávolítására.

Bölcsességfog műtét előtti konzultáció közben Dr. Varajti Artúr és páciense a budapesti fogászati rendelőben.

Milyen problémákat okozhat egy bölcsességfog?

Szuvasodás, duzzanat, gyulladás, vagy épp kellemetlen lehelet. A bölcsességfog rengeteg probléma melegágya lehet.

Ezek a gondok pedig leggyakrabban abból adódnak, hogy az adott fog a helyhiány miatt csak félig bújik elő. A laza íny alá így könnyen bekerül az ételmaradék. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a szájüregben túlzottan hátul elhelyezkedő bölcsességfogakat nehezen tudjuk elérni fogkefével, megfelelő tisztítás hiányában pedig jóval nagyobb az esélyük a károsodásra.

A bölcsességfog okozta gyulladás első tünete a duzzadt fogíny és a fájdalom. Utóbbi kiterjedhet fülünkre, torkunkra és homlokunkra is. Ha rágáskor, állkapcsunk mozgatásakor is fájdalmat érzünk, nagyon erős gyulladást jelent, ilyenkor a problémát semmiképp sem szabad halogatni, mindenképp forduljunk szakemberhez. A bölcsességfog miatt kialakult gyulladásos góc ugyanis nem csak szájüregünkre, de szervezetünk egészére is képes negatív hatást gyakorolni.

Bölcsességfog után előtti konzultáció közben Dr. Varajti Artúr és páciense mosolyog a budapesti fogászati rendelőben.

Hogyan zajlik a begyulladt bölcsességfog eltávolítása?

Sokan rettegnek attól, hogy a problémával fogorvoshoz forduljanak. Ez a félelem azonban teljesen alaptalan. Manapság ugyanis a gyulladt, szuvas bölcsességfogak eltávolítása egyszerű rutinműtét, ami gyors és fájdalommentes beavatkozás keretében zajlik.

Rendelőnkben első alkalommal teljes körű szájüregi rákszűrést adunk Önnek ajándékba, mely után felmérjük fogai állapotát. Ezután fogai állapotának felmérésére digitális panorámaröntgen-felvételt készítünk, melyből kiindulva összeállítunk egy személyre szabott, írásos kezelési tervet. A műtét menetének részletes ismertetése után pedig kiválasztjuk a megfelelő időpontot.

A teljes beavatkozás akár egy ebédszünet alatt elvégezhető, hiszen átlagosan alig vesz igénybe több időt, mint 15 perc. És mivel a hagyományos érzéstelenítőnél négyszer erősebb érzéstelenítő szer alkalmazásával történik, így nem csak gyors, de garantáltan fájdalommentes is. 

Sőt, a műtéti megterhelés is kisebb, ami azt jelenti, hogy a gyógyulási idő is gyorsabb az átlagosnál. Ennek köszönhetően a beavatkozás után a megszokottnál hamarabb, néhány nap alatt térhet vissza a normális kerékvágásba, és élheti újból fájdalmak és a bölcsességfog által okozott kellemetlenségek nélkül mindennapjait.