Rendelőnkben használt fogszabályozó típusok

Rögzített (beragasztott) fogszabályozó készülékek

A rögzített készülékek előnye, hogy alkalmas a nagyobb fokú szabályozatlanság kezelésére is felnőtt és gyermek pácienseknek egyaránt. A rögzített technikán belül megkülönböztetjük a hagyományos, illetve az önligírozó fogszabályzót, azonban rendelőnk az utóbbi típus használatát részesíti előnyben annak számtalan előnye miatt. Az önligírozó fogszabályozó készülékek ugyanis folyamatos, egyenletes, finom lágy erőkkel hatnak a fogakra, ezáltal a fogak nem lazulnak meg.

A kifejezetten fog- és csontbarát eljárásnak köszönhetően a kezelés folyamata gyorsabb, illetve bizonyos kezelési fázisokban a rendelésre is ritkábban kell ellátogatnia. A rögzített fogszabályozó készülék esetében a kezelési idő átlagosan 1-1,5 év.

A gyors és látható eredmény mellett, a fogszabályozó készülék viselete komfortosabb a bracketek kisebb mérete miatt, valamint a szájápolás is könnyebb és gyorsabb. Nem utolsó sorban fontos megemlíteni, hogy számos esetben elkerülhetővé teszi a helyteremtés céljából végzett foghúzást, valamint komplex probléma esetén csak ez a típusú készülék nyújt tökéletes végeredményt.

Dr. Friedreich Dóra, az Artdent fogszabályozó szakorvosa a fogszabályozás előtt konzultál a pácienssel a budapesti fogorvosi rendelőben.

Kezelés lépései a rögzített fogszabályozó készülékek esetén

A fogszabályozó kezelés minden esetben egy konzultációval kezdődik, amely során felmérjük fogai állapotát, és részletesen tájékoztatást adunk Önnek. Ezt követően az egyénre szabott esztétikai és funkcionális terv elkészítéséhez, elvégezzük szükséges vizsgálatokat (panoráma röntgen, teleröntgen, fotódokumentáció, fájdalommentes lenyomatvétel).

Miután Ön minden információt megkapott és beleegyezett a beavatkozásba, egy előre egyeztetett – az Ön időbeosztása szerinti – időpontban sor kerül a fogszabályozó felhelyezésére, amely mindössze 20 perc alatt, teljesen fájdalommentesen történik.

A rögzített fogszabályozó készülékek alkalmazásakor minden egyes fogra külön bracketet, vagy tubust (hátsó fogakra) ragasztunk és a zárakba, tubusokba fogszabályozó ívet kötünk. A fogak a bracketek közvetítésével az ív mentén mozognak.

Dr. Friedreich Dóra, az Artdent fogszabályozó szakorvosa egy foglenyomatot tart a kezében a fogszabályozást megelőző vizsgálaton.

A fém fogszabályozó készülékekről

A súlyos harapási rendellenesség vagy extrém fogtorlódás esetén, a fém rögzített fogszabályzót javasoljuk, hiszen sokkal hatékonyabb az esztétikus és a láthatatlan készülékekkel szemben, így sokkal jobban kontrollálja a fogak mozgását.

Ennek a fogszabályozó készülék típusnak a legfőbb előnye, hogy az eredmény gyors és látványos, a kezelési idő rövid, a bracket kisebb mérete miatt, a viselése kényelmes. A fém fogszabályzó készülék legfőbb hátránya kinézete, azonban fontos megjegyezni, hogy manapság sokkal esztétikusabb, mint pár évvel ezelőtt.

Esztétikus fogszabályozó készülékekről

Az esztétikus rögzített készülékek alig látható módon biztosítja a szép, harmonikus és rendezett fogazat elérését. Az esztétikus és a fém rögzített fogszabályozók szerkezetükben hasonlóak, azonban más anyagból készülnek. A esztétikus fogszabályozó esetében a brekettek a fém helyett, átlátszó, elszíneződésmentes kerámiából készülnek és az ív is átlátszó.

Az alacsony súrlódás következtében a kezelési idő rövid, az eredmény pedig gyors, és látványos. Az esztétikus fogszabályozó készülék legfőbb előnye annak minimális láthatósága ugyanolyan eredményesség mellett.

Láthatatlan fogszabályozó készülékek

A láthatatlan fogszabályozó készülék előnye, hogy kiszámítható, gyors, higiénikus, valamint hatékony végeredmény érhető el főként a kisebb, esztétikai eltérések esetén. A harapási rendellenességek, funkciós problémák ezzel a fogszabályozási technikával sajnos nem oldhatók meg, emiatt a láthatatlan fogszabályozást inkább a felnőttek fogszabályozására ajánljuk. Népszerűségének kulcsa a láthatatlanság, valamint fontosabb eseményekkor, illetve étkezésekkor a könnyen eltávolíthatóság.

Dr. Friedreich Dóra, az Artdent fogszabályozó szakorvosa egy láthatatlan fogszabályozó készüléket tart a kezében a budapesti fogászati rendelőben.

A láthatatlan fogszabályozás menete

A teljes kezelés számítógépen, három dimenzióban előre megtervezett, programozott, valamint a CAD/CAM számítógépes technikának köszönhetően a készülés illeszkedése tökéletesen pontos.  A hagyományos kezelési terv készítés mellett itt belép egy speciális tervezési lépés, a digitális vagy virtuális tervezés, ahol a szükséges sínek először a virtuális térben kerülnek megtervezésre.

Ezt követően a kezeléshez szükséges fogszabályozó síneket ultravékony anyagból, mikromilliméter pontossággal készíti el a fogtechnikus lézeres scanner és 3D nyomtató segítségével mindössze 1-2 hét gyártási idővel. Miután Ön minden információt megkapott és beleegyezett a beavatkozásba egy előre egyeztetett – az Ön időbeosztása szerinti – időpontban sor kerül a fogszabályozó felhelyezésére, amely mindössze 20 perc alatt, teljesen fájdalommentesen történik.

Dr. Friedreich Dóra, az Artdent fogszabályozó szakorvosa felhelyezi a páciensnek a fogszabályozó készüléket a budapesti fogászati rendelőben.

A felhelyezett sínt új, hatásában az előbbire építő, de további mozgást lehetővé tevő sín követi, egészen a tervezett végeredmény eléréséig. Egy sínt általában 2 hétig szükséges hordani, bizonyos esetekben tovább. Az átlátszó sínek -pár órás szünettel- egész nap, kb. 22 óra időtartamban viselni kell, a megfelelő hatás elérése érdekében. Ez azonban Önnek sem fog problémát jelenteni, hiszen a beszédet vagy akár nagy fizikai teljesítményt igénybe vevő sportolást sem zavarja a készülék.

A készülék nagy előnye az is, hogy a sín kivehető, tisztítható, így a  kezelés alatt a fogtisztítás a megszokott rutin szerint történik, tehát Önnek nem kell változtatnia fogmosási szokásain. A kezelés átlagos időtartama 10-24 hónap. A kezelés során 4 hetente kontroll szükséges.

Mikor alkalmazható a láthatatlan fogszabályozás?

A láthatatlan fogszabályozás hatékonyan alkalmazható, ahol a háttérben nincs a csontok között komolyabb eltérés (mélyharapás, előre-hátra viszony eltérése, erős fogívszűkület) a tér valamely irányában.

Rólunk mondták

Néhány megoldott esetünk

Foghúzás nélküli sikeres fogszabályozás – Nálunk lehetséges!

Esztétikai fogszabályozás – Nálunk lehetséges!

Rendezetlen fogazat fogszabályozása – Nálunk lehetséges!

Amennyiben Ön is szeretné, hogy fogai szabályosak, esztétikusak és egészségesek legyenek, szerezzen személyre szabott szakértői véleményt. Jöjjön el hozzánk egy fogszabályozó konzultációra és ismerje meg lehetőségeit. Keressen minket a +36 20 218 5343-as telefonszámon, vagy töltse ki az alábbi űrlapot munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot. Forduljon hozzánk bizalommal és távozzon elégedetten, magabiztos mosollyal!

Dr. Friedreich Dóra, az Artdent fogszabályozó szakorvosa és a páciense egymás mellett állnak és mosolyognak a fogszabályozást megelőző konzultáció után.

+36 20 218 5343

artdent@artdent.hu

1027 Budapest, Bem rakpart 50.