Csapatunk

Home/Csapatunk

DR. VARAJTI ARTÚR

 Fogorvos és szájsebész

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem, majd kezdő fogorvosként a SOTE Szájsebészeti Osztályán szereztem 3 éves tapasztalatot. Ezt követően 2015-ben tettem le a szájsebészeti szakvizsgát.

Amióta az eszemet tudom, fogorvosi pályára készültem, annak ellenére, hogy akkoriban már a „fogorvos” szó hallatán is elfogott a rettegés. Mégis, ebben az időszakban már döntöttem. Elhatároztam, hogy megmutatom a pácienseknek: a fogorvos jelenthet családias légkört, fájdalom- és félelemmentes kezelést is. Ennek szellemében hoztam létre az Artdent Fogászati Rendelőt. A munkám során fontosnak tartom, hogy mindig a legmodernebb fogászati eljárásokkal és anyagokkal dolgozzam, így garantálva a minőségi ellátást.

• 2012: Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar
• 2015: Szájsebészet szakorvos
• 2015: Osstem implantációs rendszer mentor orvosa
• 2016: Nobel Biocare implantációs rendszer referencia szájsebésze

Dr. Varajti Artúr, az Artdent Fogászat és Szájsebészet fogorvosa, szájsebésze.
Dr. Mászlé Flóra, az Ardent Fogászat és Szájsebészet fogorvosa

Dr. Mászlé Flóra

Fogorvos

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi karán végeztem, majd körzeti és magánrendelőkben gyűjtöttem tapasztalatot a fogászat különböző területein. Lételemem a folyamatos fejlődés; rendszeresen veszek részt továbbképzéseken, az újabb ismeretek elsajátítása érdekében.

Munkám során törekszem a páciensekkel való maximális bizalom kiépítésére és a lehető legjobb eredmény elérésére. Kiemelten fontosnak tartom, hogy minden fogászati beavatkozás fájdalommentesen történjen, hogy a páciensek félelem és szorongás nélkül éljék meg a kezeléseket.

Célom, hogy a páciensek legkülönfélébb problémáit orvosolni tudjam, ezáltal 100%-ban elégedetten távozzanak a rendelőből.

Dr. Tussinger Mónika

Fogszabályozó szakorvos

A Semmelweis Egyetem Fogorvosi Karán végeztem Budapesten, ezt követően megszereztem a fogszabályozó szakvizsgámat. Emellett konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát is letettem, melynek köszönhetően sokkal nagyobb rálátásom lett a felnőttkori fogszabályzásra.

Szeretem, hogy a munkám magas fokú koncentrációt, türelmet és alaposságot igényel, ezeknek a tapasztalatoknak anyukaként is nagy hasznát veszem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy németországi fogszabályozó magánrendelőben dolgozhattam pár évig, ahol még jobban megismerhettem a szakterületemet. Jó érzés, hogy a fogszabályozó kezelés folyamán bensőséges lesz a kapcsolatunk a pácienseimmel, hiszen hosszabb ideig együtt dolgozunk azon, hogy elégedett mosolya szép is legyen.

Dr. Tussinger Mónika , fogszabályzó szakorvos, Ardent Fogászat és Szájsebészet
Dr. Bóna Judit, az Artdent fogászat és szájsebész fogorvosa

Dr. Bóna Judit

Fogorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Gyermekkoromtól fogva mindig is az orvoslásban képzeltem el magam, de annak sok területe tetszett. Azt, hogy végül fogorvos lettem, a legjobb döntésemnek tartom. Egyszerre találom meg benne a kreativitást, az alkotás örömét és azt a felemelő érzést, hogy mások életminőségét jobbá tehetem a munkám során.

A fogászati kezelések rövid és hosszú távú sikerességéhez elengedhetetlenül fontosnak tartom a megfelelő kommunikációt páciens és orvos részéről egyaránt. Arra törekszem, hogy a hozzám fordulókkal olyan partneri kapcsolatot tudjak teremteni, melyben őszintén beszélhetnek fogászati problémájukról és fenntartások nélkül tehetik fel kérdéseiket. Igyekszem a kellő mennyiségű tájékoztatásra a kezelés előtt, alatt és utána is, hogy pácienseim a székből távozva fel legyenek vértezve mindazzal a tudással, mely elengedhetetlen elért szájüregi egészségük és elkészült töméseik, fogpótlásaik megőrzéséhez.

Dr. Sebők Vivien

Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos, Esztétikai specialist

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem 2013-ban, ezt követően pedig  konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát tettem.

Kihívásnak érzem minden fog esztétikus és funkcionális ellátását, legyen szó egy egyszerű tömésről vagy a legmodernebb Procera technológiával készült speciális kerámia pótlásokról. Erős a belső késztetés bennem, hogy mindig csináljak valami újat, még egy kicsit többet, még tanuljak és , még tegyek hozzá.

Munkám során különös figyelmet szentelek a pácienseimmel történő kommunikációra. Nagy gondot fordítok arra, hogy érthetően mondjam el a betegeimnek, hogy mit miért csinálok, illetve mikor mire számíthatnak, hiszen a sikeres és félelemmentes fogászati kezelés alapja a részletes és érthető kommunikáció.

Dr. Sebők Vivien, a budapesti fogászat és szájsebészet fogorvosa
Dr. Ökrös Petra, az Artdent Fogászat és Szájsebészet fogorvosa

Dr. Ökrös Petra

Fogorvos

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem 2015-ben, majd körzeti és magánrendelőkben szereztem tapasztalatot a konzerváló-, és az esztétikai fogászati beavatkozások, valamint a protetika területén. Fő szakterületem és érdeklődési köröm az esztétikai fogászat.

Munkám során a legfontosabb számomra a bizalom kialakítása, hogy a páciensek félelem nélkül ülhessenek be a fogorvosi székbe. Célom, hogy minden páciensem magabiztosan, a legszebb mosolyával távozzon tőlem egy fájdalommentes, kellemes hangulatú kezelést követően. Különös figyelmet fordítok arra, hogy ne csak a fogat kezeljük, hanem teljes egészében lássuk a pácienseket!

DR. FRIEDREICH DÓRA

Fogszabályozó szakorvos

Fogorvos családból származom, így nagyon korán megismerhettem a szakma szépségeit, és már kislányként elhatároztam, hogy követem édesapámat a pályán. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának elvégzését követően lehetőségem nyílt kiváló hazai és külföldi oktatóktól tanulni és széleskörű tapasztalatot szerezni mind a gyermek, mind a felnőtt fogszabályozás területén.

A fogszabályozás nagyon gyorsan fejlődő területe a fogászatnak, ezért fontosnak tartom a folyamatos tanulást, a rendszeres részvételt a hazai és külföldi szakmai továbbképzéseken. Továbbképzéseim irányultsága: gnatológia a fogszabályozásban.

Legfontosabb küldetésemnek azt tekintem, hogy kamaszkoron akár jóval túljutott pácienseim is bátran vágjanak bele a fogszabályozásba. Fogszabályozni ugyanis addig lehet, ameddig az embernek vannak fogai. A szabályos, rendszerezett fogsor pedig az élet szinte minden területén elengedhetetlen és előnyt jelent.

Dr. Friedreich Dóra, az Artdent Fogászat és Szájsebészet fogszabályozó szakorvosa
Németh Krisztina, az Artdent fogászat és szájsebészet fogászati asszisztense és dentálhigiénikusa

NÉMETH KRISZTINA

Fogászati asszisztens és dentálhigiénikus

Fogászati szakasszisztensként végeztem a SOTE Általános Orvostudományi Karán 1998-ban, ezt követően a szakma szinte azonnal a szenvedélyemmé vált.

A jókedv és vidámság nélkülözhetetlen kelléke mindennapjaimnak. Igyekszem ezt a mentalitást becsempészni a fogászati rendelőbe is. A munkám során gyakran szembesültem azzal, hogy páciensek félnek, szoronganak akár már egy kisebb beavatkozástól is, így 2006-ban elvégeztem egy kurzust, melynek témája a „Szorongás és félelem csökkentés a fogászatban” volt.

Tudásomat folyamatos fejlesztem, így kiegészítve szakasszisztensi tanulmányaimat, 2013-ban elvégeztem a dentálhigiénikus képzést. Akkor vagyok elégedett, ha a páciensekben feloldhatom a fogorvos iránti rémültséget, miáltal a munka is sokkal hatékonyabbá válik.

Varró Andrea

Több mint tíz éve dolgozom fogászati asszisztensként és dentálhigiénikusként. Szakmailag és emberileg is nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy egy fiatalos, motivált, és véleményem szerint egy nagy szaktudással rendelkező csapatban dolgozhatok. Nagyszerű érzés úgy bejönni dolgozni, hogy a lehető legnagyobb támogatást és szeretet kapom a kollégáimtól.

Munkám során az asszisztensi teendőim mellett, legfontosabb feladatomnak érzem segíteni a pácienseket a helyes szájhigiéné kialakításában. Célom az, hogy a rendelőnkben megforduló összes páciensnek a fogazati állapotától, egyéni adottságaitól függően személyre szabottan megtanítsam a helyes fogmosási és szájápolási technikát. A magánéletemben és a szakmámban egyaránt keresem a kihívásokat, és megbirkózok bármely váratlan helyzettel.

Varró Andrea - Artdent
Sajtos Kitti, fogászati asszisztens, Artdent Fogászat és Szájsebészet

Sajtos Kitti

Fogászati asszisztens

A Semmelweis Egyetem Bókay János többcélú szakképző intézményében végeztem 2022 májusában. Mindig is szerettem segíteni másoknak, viszont sokáig nem tudtam, milyen módon tehetném ezt igazán hasznosan. Ebben a szakmában viszont teljesen önmagamat tudom adni, és őszintén, teljes odaadással segíthetek másoknak.

Gyerekkoromban nagyon féltem a fogorvostól, ezért fontos célomnak tartom, hogy a pácienseink biztonságban érezzék magukat nálunk. Törekszem a legnyugodtabb körülmények megteremtésére a kezelések során, emellett professzionális, de közvetlen viszony kialakítására: pácienseink bármikor, bátran kérdezhetnek, bármiben a segítségükre állok.

Kiemelkedően fontosnak tartom pácienseinkkel a bizalom és a családias légkör kialakítását; célom, hogy ezt mindenki azonnal érezze, amikor az Artdentbe érkezik.

Szemesy Dorottya

Páciens koordinátor

Fontos szerepet tölt be az életemben mind az egészségmegőrzés, mind az, ha segíthetek másoknak. Ezen a munkahelyen, ebben a munkakörben pedig úgy érzem, hogy mindkettőt meg tudom valósítani egyszerre, hisz hozzá tudok járulni a páciensek egészségügyi jóllétéhez.

Sokat jelentenek számomra az emberi kapcsolatok, pontosan ezért törekszem arra, hogy úgy viselkedjek másokkal, ahogy szeretném, hogy velem is viselkedjenek.

Igyekszem minden felmerülő kihívást és megoldásra váró feladatot gyorsan és rugalmasan kezelni. Szerencsére az Artdent csapatában nem én vagyok az egyetlen, aki ezeket az értékeket vallja. Ezért tudunk hatékonyan, mégis jó hangulatban, teljes mértékben a páciensekre figyelve dolgozni.

Szemesy Dorottya, a budapesti Artdent fogászat és szájsebészet páciens koordinátora
Nagy-Bilkei Fanni, az Artdent fogászat és páciens koordinátora

Nagy-Bilkei Fanni

Páciens koordinátor

Az esküvőmet megelőzően elhatároztam, hogy belevágok a felnőttkori fogszabályzásba – ekkor találtam rá az ArtDent Fogászatra. Mikor először jártam a rendelőben és láttam a páciens koordinátor munkáját úgy éreztem, én is szívesen dolgoznék hasonló munkakörben és munkakörnyezetben. A sors végül úgy hozta, hogy már én is az Artdent csapatát erősíthetem.

Munkám során empatikus és segítőkész természetemmel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a kezeléseket követően minden páciens olyan elégedetten távozzon a rendelőből, ahogyan én is tettem annak idején.

SAJTOS KITTI

Ingyenes fogászati szűrővizsgálat! További információkért kattintson!