Teljes szájrehabilitáció

Home/Teljes szájrehabilitáció

Miért kereste fel az ArtDent fogászatot?

Paciensünk egy 30-as éveinek elején járó HR szakember, aki rossz szájhigiéniája és fogai ápolásának elhanyagolása miatt került fogászatunkra. Munkájából adódóan már nagyon szégyellte fogai állapotát. Nem mert mosolyogni, gátlásossá vált, ezért fogászatunkat sem merte hosszú hónapokon keresztül felkeresi.

Páciensünk elkezdett interneten keresgélni, ahol meggyőződött arról, hogy problémájával nincsen egyedül és az erősödő szégyenérzetével nem segít fogainak állapotán. Összeszedte a bátorságát és felkereste fogászatunkat.

Szinte nap mint nap találkozunk olyan Páciensekkel, akik a szégyenérzet, az ítélkezéstől való félelemük miatt nem fordulnak szakemberhez. Fontos velük megértetni, hogy az ArtDent rendelőjébe dolgozó kollégák elsődleges célja, hogy segítsenek a Páciens fogainak állapotán, ezzel erősítve önbizalmukat.

Hogyan történt a kezélés?

A kezelés menetét egy professzionális ínytisztítással és fogkőeltávolítással kezdtük, mellyel eltávolítottuk a fogakon, valamint az ínyeken lévő elszíneződéseket, baktériumhalmazt. Ezt követően az íny alatti szennyeződéseket mélytisztítással kezeltük.

Ha az elhúzódó ínygyulladás következtében a fogíny alá is bejutnak az ételmaradékok, baktériumok, akkor a fogkőképződés az íny vonala alatt is megindulhat. Ezen nem segít, ha csak az íny vonala feletti részekről kerül eltávolításra a lerakódás, mélyebbre kell menni – innen kapta az eljárás a nevét. Az ínygyulladás ugyan még visszafordítható, azonban a folyamatos ínygyulladás okozta fogínysorvadás már nem kezelhető.

Az alapost tisztítást követően megkezdtük a fogak pótlását. A beavatkozás során célunk az volt, hogy természetes hatást érjünk el, ezért egy számítógépes program segítségével megterveztük a Páciens jövőbeli mosolyát.

A CAD/CAM technológia lehetővé tette számunkra, hogy a lehető legtartósabb és legpontosabb fogpótlást készíthessünk el, ahol teljes mértékben kiküszöbölésre kerül az emberi tévedés lehetősége, hiszen a számítógép által támogatott, automata vezérlésű gyártás során emberi kéz nem érinti a készülő cirkon korona vázat. Ezáltal jött létre az a precíz illeszkedés, ami a cirkon korona pótlást jellemzi.

A cirkon korona így teljesen mértékben a Páciens személyére szabott, a Páciens fogaihoz hasonló formájú, amelynek köszönhetően a végeredmény természetes és a koronák tökéletesen illeszkednek.

Mi történt a kezelés után?

A fényképfelvétel is bizonyítja, hogy a beavatkozás végeredménye egy olyan természetes, rendezett, fiatalos fogsor lett, amit Páciensünk büszkén viselhet.

A kezelését követő megmutattuk Páciensünknek a számára legideálisabb fogmosási technikát, valamit gyakorlati tanácsokat adtunk annak érdekében, hogy a beavatkozás végeredménye minél tovább tartson. Terápiás fogkrémet, öblögetőt, extra puha sörtéjű fogkefe használatát, valamint rendszeres, félévenkénti szűrővizsgálatot javasoltunk.

 A beavatkozás óta Páciensünk rendszeresen látogatja Fogászatunkat és minden egyes alkalommal ragyogó mosollyal köszönt minket. Láthatóan kinyílt és újra mer mosolyogni, amit nagy örömmel látunk.

Mit kell tennie abban az esetben, ha szeretné fogászati problémáját megoldani?

Keressen minket a +36 20 218 5343-as telefonszámon, vagy töltse ki az alábbi űrlapot nevének, telefonszámának megadásával és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot. Forduljon hozzánk bizalommal és távozzon elégedetten, magabiztos mosollyal!