Fogpótlás ápolása: 3 egyszerű lépés, amellyel jelentősen meg tudja növelni fogpótlása élettartamát.
Miért fontos a fogpótlás ápolása?
Legyen szó fogakra vagy implantátumra rögzített fogpótlásról, nem szabad azt hinnünk, hogy innentől nem kell foglalkoznunk a szájápolással. A koronák, hidak és más fogpótlások tisztántartása még alaposabb szájápolást igényel mint a természetes fogak. Fogpótlások esetében művi felszínek kerülnek a szájüregbe így azok ápolását meg kell tanulni.
Korona, híd vagy implantációs pótlás körül el nem távolított lepedék, ugyanolyan gyorsan megtelepszik mint saját fogainknál így itt is rövid időn belül, fogkő képződik, ami ínygyuladáshoz, fogszuvasodáshoz vezethet. Amennyiben nem fordít kellő energiát a szájban található fogpótlás tisztítására, rövid időn belül elveszítheti azt.
Fontos tudni, hogy a fogakra vagy implantátumra rögzített pótlások, orvosi segédeszközök, melyek hivatottak a fogak feladatát helyreállítani. Fogtechnikai labor az elkészítésük során művi felszíneket hoz létre, ami hasonlít az eredetihez, de ettől el is térhet, ezért fontos egy új napi szájápolási rutin kialakítása.
Naponta 2x 2percig mosson fogat
Naponta kétszer, két percig jól alaposan mossa meg a fogait. Személy szerint az elektromos fogkefét javaslom, amely kiváló eszköz a fogpótlás környékének megtisztítására. Az elektromos fogkefe helyes használatát egy korábbi videóban már részletesen megmutattam, amelyet a lent található linken tud megnézni.
Naponta legalább 1 alkalommal használjon fogselymet
A fogmosás mellett naponta legalább 1 alkalommal használjunk fogselymet, vagy fogköztisztító kefét. Használatuk különösen fontos hiszen a fogpótlás alatti területen szabadon beragadhatnak az ételmaradékok, ennek köszönhetően könnyen kialakulhat ínygyulladás, fogkőképződés, fogszuvasodás. Javaslom még a szájvíz használatát is minden fogmosás után.
Ajánlott a félévenkénti fogorvosi kontrollvizsgálat
Végül, de nem utolsó sorban javasolt és ajánlott a félévenkénti fogorvosi kontrollvizsgálat, mellyel jelentősen meg tudja növelni a fogpótlás élettartamát. Hiszen a tisztítás mellett, ezekkel a szűrővizsgálatokkal még azelőtt tudjuk orvosolni az esetleges problémát, mielőtt a korona alatti fog vagy implantátum károsodna. A félévenkénti kontrollt minden páciensünk számára ingyenesen biztosítjuk.
Amennyiben bármilyen kérdése van a forduljon hozzánk bizalommal és kérjen időpontot ingyenes konzultációnkra a +36 20 218 5343-as telefonságon.