Fogkefe kisokos

//Fogkefe kisokos
Dr. Varajti Artúr bemutatja a hatékony fogkefe ismerveit.

Fogaink egészségét csak megfelelő szájápolási technikákkal és eszközökkel lehet megőrizni. Ezek közül az egyik legfontosabb, és egyben minden által ismert eszköz: a fogkefe. Használata során rengeteg kérdés merülhet fel bennünk, mint például milyen sörtéjű fogkefét használjunk, hogyan tároljuk, milyen időközönként cseréljük, stb. Éppen ezért ebben a cikkben összeszedtük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, és természetesen választ is kaphat mindezekre.

Milyen a “jó” fogkefe?

Manapság több ezer féle fogkefe típus közül választhatunk, és bár leemelhetnénk a szupermarketek polcáról az elsőt ami a kezünk ügyébe akad, vagy dönthetnénk szín és csomagolás alapján, azonban egy olyan fontos döntésről van szó, amely nagyban meghatározhatja fogaink egészségi állapotát. Ha nem tudjuk milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, sajnos az is lehet, hogy nem csak szájunk egészségi állapotának ártunk, de a fogmosás rendszeressége is csorbul az eszköz nem megfelelő hatékonysága miatt. Az alábbi néhány pontban összefoglaltuk a legfontosabb tippeket és tanácsokat, hogy megkönnyítsük a választást:

Dr. Varajti Artúr bemutatja a sörtemennyiséget
Artdent Fogászat - A puha sörte
Dr. Varajti Artúr bemutatja a fogkefe nyelét
Artdent Fogászat - A fogkefe kis feje

1. Kicsi, lekerekített fej

Vannak olyan területek a szájban, amelyekhez nehéz hozzáférni. Ide sorolható például a felső rágófogak mögötti részt, vagy a felső és alsó frontfogak belső felszíne. Ehhez a legideálisabb fogkefe kicsi fejjel rendelkezik és lekerekített végű, ami a leghátsó fogak legtávolabbi pontjait nem csak eléri, hanem meg is tisztítja azt.

2. Puha sörte

A fogkefe fejének mérete mellette fontos, hogy puha sörteszálú fogkefe legyen, hiszen ezeknek a mosási hatékonysága szinte tökéletes. Nem roncsolják a fogszövetet, a fogzománcot és az ínyt sem. A másik nagy előnye ezeknek a fogkeféknek, hogy kis nyomóerő befektetéssel beférkőznek a legkisebb egyenetlenségekbe is, és könnyebben követik a fog domborulatait, ami kiváló hatékonysággal tisztít. 

3. Kényelmes fogású, csúszásmentes nyéllel

A nyél kialakítása nem olyan lényeges ebben az esetben arra kell csupán figyelni, hogy megfelelően komfortosan tudjuk a fogkefét fogni, hogy jól tudjuk mozgatni a szánkban. Tehát a jó fogkefe szára legyen kényelmes fogású, és rendelkezzen csúszásmentes nyéllel.

4. Nem drága, de nem is olcsó

A leglényegtelenebb kritériumnak kellene  lennie fogkefe választáskor az árnak, mégis sokan erre hagyatkoznak, mivel nincs más támpontjuk, azonban nem érdemes megvásárolni a méregdrága design fogkeféket, mivel a legtöbb esetben csak a reklámot fizetjük meg. Azonban érdemes kerülnünk a márkátlan gyanúsan olcsó fogkeféket is, mivel ezeknek általában nagy a fejük, kemény a sörtéjük, és innentől kezdve sajnos valójában haszontalanok is.

Miért tartsunk otthon egyszerre két fogkefét?

A száraz fogkefével elkezdett fogmosás hatékonyabb és egészségesebb. Ezért érdemes 2 fogkefét tartani, egy reggelit és egy estit, hogy teljesen kiszáradjon a kefe két használat között.

Artdent logó

4 hasznos tipp:

 

1. A hatékony fogkefe ismérvei: kicsi, lekerekített fej, sűrűn csomózott, puha szálak.
2. Ha három hónapnál régebben, akkor valószínűleg megérett már a cserére fogkeféje.
3. Használat után jó alaposan forró, folyó víz alatt mossuk el a fogkefénket!
4. A száraz fogkefével elkezdett fogmosás hatékonyabb és egészségesebb

A fogkefe helyes tárolása

Használat után jó alaposan forró, folyó víz alatt mossuk el a fogkefénket! Legyen szó elektromos vagy hagyományos fogkeféről, minden esetben távolítsuk el a szennyeződéseket és a fogkrém maradványokat a sörték közül!

Miután kiráztuk a fogkeféből a vizet, tartsuk állítva, jól szellőző tárolóban, hogy a sörték között visszamaradt nedvesség megszáradjon. Kerüljük a zárt, nem megfelelően szellőző például úti tárolásra kifejlesztett dobozokat. 

Ügyeljünk arra, hogy a WC-től legtávolabbi ponton helyezzük el fogkefét, mivel egy lehúzással rengeteg baktérium kerülhet rá. Emellett törekedjünk arra, hogy a fogkefénk ne érintkezzen tárolás közben más fogkefe a sörtéivel.

Mikor cseréljük fogkefét?

A fogkefét 2-3 havonta javasolt lecserélni. Ez igaz a hagyományos fogkefe és az elektromos fogkefefej esetében is. Amikor sörték már elkoptak, szétállnak, mindenképpen javasolt új fogkefére váltani, hiszen az elhasználódott fogkefével már nem tudjuk olyan hatékonyan eltávolítani a fogainkon lévő lepedéket, mint az újjal. 

Emellett az elhasználódott sörték könnyen felsérthetik az ínyünket, amely szájüregi fertőzések, valamint ínyproblémák kialakulásához is vezethet. Továbbá már csak azért is érdemes 2-3 havonta cserélni a fogkefét, mert annak sörtéi néhány hét alatt megtelik baktériumokkal, ami ínygyulladást, aftát, és egyéb kellemetlen betegségeket okozhat.

Végül, de nem utolsó sorban a különböző betegség, mint pl. torok-, mandulagyulladást, herpeszt követően, valamint gyakori ínyvérzés, fogágybetegség miatt is javasolt új fogkefére váltani. Ezzel szinte minimalizálja az esélyét a kórokozók újbóli megjelenésének.

Elektromos vagy hagyományos fogkefe?

Általánosságban elmondható, hogy 2-3 percig javasolt fogat mosni. Azonban a statisztikák szerint a hagyományos fogkefét használók körében ez az idő kevesebb mint egy perc. Emellett az emberi kéz ügyessége átlagosan fél perc után csökken, így a fogmosás hatékonysága, intenzitása a hagyományos fogkefével nem minden esetben kielégítő. 

Ezért abban az esetben, ha nincs semmilyen kizáró tényező, pácienseinknek az elektromos fogkefe használatát javaslom minden esetben. Egyszerűbb a használata, és sokkal alaposabb tisztítást tesz lehetővé. Továbbá az elektromos fogkefe működése során enyhén masszírozza az ínyt, ami igen fontos a fogágy egészségének megőrzése szempontjából. 

A fogorvosi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az elektromos fogkefével gyerekek és a felnőttek egyaránt szívesebben mossák a fogaikat.

Amennyiben további kérdése van, úgy kérem keressen minket az ArtDent bizalommal a +36 20 218 5343-as telefonszámon vagy a linken található űrlap kitöltése után visszahívjuk Önt és válaszolunk minden felmerülő kérdésére.