Blog

Home/Blog
Hogyan válasszunk elektromos fogkefét borítókép

Hogyan válasszunk elektromos fogkefét?

  Pácienseim gyakran fordulnak hozzám azzal a kérdéssel, hogy milyen elektromos fogkefét válasszanak? Milyen szempontokat vegyenek figyelembe amikor a boltok polcai előtt állnak. A piacon nagyon sok féle elektromos fogkefe található, azonban igen kevés a könnyen és hatékonyan használható típus. Nézzük az elektromos

Dr. Varajti Artúr, az Artdent Fogászat vezetője hüvelykujjával felfelé mutat

Mit tegyek, ha mozognak a fogaim?

Sokan úgy gondolják, hogy életkoruk előrehaladtával törvényszerű az, ha a fogak körül a fogíny visszahúzódik, a fogaik elkezdnek mozogni, majd szépen lassan kihullanak. Azonban ez tévhit! A mozgó fogak kialakulását sérülés, csonthiány, a fogak éjszakai szorítása vagy csikorgatása is okozhatja. Azonban a

Milyen gyakran javasolt lecserélni a fogkefét borítókép

Milyen gyakran javasolt lecserélni a fogkefénket?

Általánosságban elmondható az, hogy a fogkefét 2-3 havonta javasolt lecserélni. Ez igaz a hagyományos fogkefe és az elektromos fogkefefej esetében is. Azonban egy átlag magyar évente 1 alkalommal teszi meg ezt. Igazán elszomorító.  Ön ne tartozzon közéjük! Amennyiben a sörték már

3 tipp a hatékonyabb fogmosáshoz - Gangnam style borító

3 tipp a hatékonyabb fogmosáshoz

A két leggyakoribb hiba a fogmosás során az, ha nagyon erősen nyomjuk rá a fogkefét a fogainkra, valamint ha nem mosunk megfelelő ideig fogat. Ezért több kutató vizsgálja azt, hogyan tudnánk elsajátítani a megfelelő technikát és betartani a minimális napi

Dr. Varajti Artúr és páciense konzultál a legveszélyesebb otthoni fogfehérítési praktikákról.

A legveszélyesebb fogfehérítési praktikák

  Mindenki a Hollywood-i mosolyra és vakítóan fehér fogakra vágyik, ezért hajlandó szinte bármilyen módszert kipróbálni. Vannak azonban olyan, az interneten is népszerűsített technikák, amelyek visszafordíthatatlan károkat okozhatnak. Fogfehérítés sóval, szódabikarbónával A leggyakoribb hibák egyike, ha sóval vagy szódabikarbónával dörzsöljük fogainkat. A szódabikarbóna

Egy fiatal nő otthoni fogfehérítés közben. A szályában egy fogfehérítésre alkalmas eszköz.

Otthoni fogfehérítés veszélyei

Egyre többször találkozhatunk a közösségi médiában, televíziós reklámokban fogfehérítő készítményekkel, amelyeket közéleti személyiségek ragyogóan fehér, tökéletes mosollyal népszerűsítenek. De vajon hihetünk ezeknek termékeknek? Mint fogorvos és szájsebész természetesen sajátos véleménnyel rendelkezem ezekről a divatos készítményekről, hatóanyagaikról, szervezetünkre gyakorolt hatásáról. Azonban kérem

Dr. Varajti Artús és páciense konzultál a fogimplantációs műtét előtt.

Mit mérlegeljünk mielőtt a fogbeültetés mellett döntünk?

Nincs olyan ember, akit fogainak elvesztése ne viselne meg, hiszen ebben a helyzetben nehézséget okoznak még az élet legszokványosabb helyzetei is. Nem tudunk önmagunk lenni, jó ízűen enni, mosolyogni, társalogni, így szeretnénk gyors és természetes hatású megoldást találni. Többször halljuk azonban,

7 db színes fogkefe

A fogkefe választás 4 alapszabálya

Alapvetően a szájápolás legfontosabb és leggyakrabban alkalmazott eszköze a fogkefe. A fogkefe választása egy nagyon kényes dolog, hiszen a bevásárló központok polcain rengeteg féle és típusú fogkefét találunk. De melyik az, amelyiket valójában a megfelelő szájhigiénia kialakítása érdekében választanunk kell? Legyen

Fiatalal lány mossa a fogát

Hányszor mossunk fogat?

Hányszor mossunk fogat? Talán ez a kérdés, amelyet a páciensek leggyakrabban tesznek fel fogorvosuknak, mégis rengeteg tévhittel találkozunk. A videónkban Dr. Varajti Artúr fogorvos és szájsebész tanácsot ad arról, hogy hányszor kell fogat mosnia az egészséges szájüreg megőrzése érdekében.

követően kollégánk időpontot egyeztet Önnel

A dohányzás valóban a fogak gyilkosa?

Jelen blogbejegyzésemet feltétlenül úgy kell kezdenem, hogy a válaszolok a címben feltett kérdésre, hiszen egy másodpercig sem szeretném, ha kételkedne bárki is a válaszban. A dohányzás valóban káros a fogainkra, egészen pontosan az egész szájüregünk egészségére, ezért úgy gondolom, hogy

Dr. Varajti Artúr szájsebész felkészül egy bölcsességfogműtétre. Ül a számitógép előtt és néz egy röntgenfelvételt.

Érdemes megtartani a bölcsességfogunkat?

  A legváltozatosabb eseteket produkáló fogaink egyike minden bizonnyal a bölcsességfog, hiszen nemcsak az előtörése okozhat problémákat, hanem akár torlódásokat is előidézhet alsó vagy felső fogsorunkban. A szájsebészeti műtétek leggyakoribb oka a bölcsességfog eltávolításának szükségessége. A pácienseink legalább 80 %-nak életében legalább

Tippek a kellemetlen szájszag ellen az Artdent csapatától

7+1 ellenszer a kellemetlen szájszag ellen

Korábbi videonkban beszéltem a rossz szájszag okairól, amely már az ókori görög és rómaik számára is problémát jelentett. Sőt volt, ahol törvényes válóoknak minősült. Lássuk, hogyan is tudjuk megszüntetni a kellemetlen szájszagot? Naponta kétszer 2-3 percig mossa meg fogát és nyelvét! Használjon fogsolymet

A rossz szájszag miatt a nő a szája elé teszi a kezét.

Mik lehetnek a rossz szájszag okai?

A kellemetlen szájszagban a legkellemetlenebb, hogy általában nem is tudunk róla, amíg finoman nem figyelmeztet rá valaki. Ez a probléma a lakosság felét érinti, amit a környezet általában tabuként kezel, hátterében pedig legtöbbször egy szájban található baktérium áll.  Szájszag leggyakoribb oka a

Képen Dr. Varajti Artúr, aki egy hagyomány és egy elektromos fogkefét tart a kezében.

Hagyományos vagy elektromos fogkefe?

Aki egy kicsit komolyabban odafigyel a szájápolásra, előbb vagy utóbb felteszi magának a kérdést: Vajon jó döntés lenne-e a hagyományos, jól bevált kézi fogkefét elektromosra cserélni? Az elektromos fogkefe tényleg hatékonyabb, mint a kézi? A megfelelő eszközök használata szájhigiéniánk megtartásában döntő fontosságú.

Egy nő nézi a telefonját fogmosás közben.

Mennyi ideig mossunk fogat?

Ez a kérdés nagyon gyakran kerül elő, azonban erre egzakt módon válaszolni nem lehet. Általánosságban elmondható, hogy az egészséges szájüreg esetében 2-3 perces időtartamot szoktunk ajánlani. Azonban minden ember más, ezáltal minden embernek a ritmusa, a fogmosási ritmusa is más. A

Dr. Varajti Artúr megmutatja hogyan kell helyes használni a fogselymet.

A fogselyem helyes használata

Ahogy a fogmosásról sem szabad megfeledkezni, úgy ne maradjon ki a fogselyem használata sem a napi rutinból. A fogselyem helyes és rendszeres használata a szájhigiénia fontos része. Ez a pici kis eszköz kiváló a fogközek tisztítására, emellett eltávolítja a fogínyre tapadt

a képen egy szemüveg, fogkefe, fogkrém, artdent logo található

5 tipp, hogy ne legyen tragédia a családi nyaralás

Természetesen a fogfájás sohasem jöhet jókor. Akinek már valaha egyszer is fájt a foga, az tudja, hogy érdemes előre gondolkozni és elkerülni ezt az érzést. Gyakran azonban a nyári izgalmak következtében elfeledkezünk arról, hogy a nyár tipikusan a fogfájás időszaka

Dr. Varajti Artúr fogorvos, szájsebész ül és mosolyog.

Kezdjük a nyarat egy foggal könnyebben!

Idén, a fagyos télben vagy a kissé borongós, esővel tűzdelt tavaszi napokon biztosan Ön is számtalanszor elmondta a sokak által ismert óhajt: „óh, csak lenne már nyár”. Jelentem a nyár beköszöntött rendelőnkbe is, hozva magával a tipikusan nyáron esedékes fogászati

Egy nő fogja az arcát, mert fogfájás gyötri.

5+1 bevált praktika a fogfájás ellen

Tudta, hogy az emberek csaknem 100%-a szenved vagy szenvedett már fogfájástól? Fontosnak tartom kiemelni, hogy csak szakember segíthet a probléma megoldásában, a fájdalom forrásának megszüntetésében. Azonban előfordulhat, hogy csak napokkal későbbre kap időpontot fogorvoshoz. Ezért szeretnék megosztani videónkban 5+1 tanácsot, praktikát fogok

Dr. Varajti Artúr egy röntgen felvételt mutat a páciensnek.

Miért járjunk rendszeresen fogorvoshoz?

Első benyomást tennünk valakire csak egyszer van lehetőségünk. A mosoly ennek szerves részét képzi, amely egészséget, magabiztosságot, igényességet, és megbízhatóságot sugallhat. Független amerikai kutatások eredményeikből kiderül ,hogy a rossz fogak elutasítást váltanak ki a hiányos, rendezetlen fogazat, szorongóvá teheti az embert.

Dr. Varajti Artúr fogorvos, szájsebész érzéstelenítőt ad a pácienst a budapesti fogászati rendelőben.

5 dolog, amit nem tud a szájüregi rákról

„Szájüregi rák? Van ilyen?” Gyakran hallom ezt a kérdést pácienseimtől, miután felhívom a figyelmüket arra, hogy fél év múlva látogassanak el hozzám ismét, még akkor is, ha nincs panaszuk vagy nem éreznek fájdalmat. Valóban a médiában kevés szerepet kap a szájüregi

Terhes nő alszik az ágyon, közben fogja a hasát.

Ne hagyjuk a kismamákat szenvedni!

Egy kismamának a várandósság ideje alatt nem csak a testében lezajló hormonális változásokkal kell megküzdenie, hanem el kell igazodnia a számtalan jótanács, baráti javaslat, orvosi utasítás és kötelező vizsgálat tengerében. Ezt követően beül a fogorvosi székbe, ahova úgy éli meg

A kép bal oldalán a cím: hogyan mossunk fogat?, a kép jobb oldalán a TV maci fogat mos.

Miért ne úgy mossunk fogat mint a TV maci?

Milyen fogmosási technikát használjunk fogaink egészségének megóvása érdekében? Létezik szakember által ajánlott fogmosási technika? Valóban a TV maci fogmosási technikáját kell használnunk? Nézze meg videónkat és sajátítsa el a helyes fogmosási technikát Ön is!