Fémmentes fogpótlás, cirkon korona

Home/Fémmentes fogpótlás, cirkon korona
Esetbemutatás fogpótlás cirkon korona utána

Miért kereste fel az ArtDent fogászatot?

Paciensünk egy 30-as éveinek elején járó mentős, akinek egy munkahelyi baleset következtében, amelynél az ajtót rávágták a szájára, az első fogai annyira megsérültek, hogy az idegek is kilátszottak.

Milyen beavatkozásra volt szükség?

A kezelés menetét a kezelési terv elfogadását követően egy professzionális ínytisztítással és fogkőeltávolítással kezdtük, mellyel eltávolítottuk a fogakon, valamint az ínyeken lévő elszíneződéseket, baktériumhalmazt. Az alapost tisztítást követően az egységes végeredmény érdekében fogfehérítést végeztünk.

Panoráma röntgenfelvétel alapján megállapítottuk, hogy az ütés és a fog törése hatására a Páciens első foga teljesen elhalt, így gyökérkezelés vált szükségessé megelőzve az esetleges ciszták kialakulását.

A gyökérkezelés során a gyökércsatorna tisztítását gyökérkezelő géppel végeztük, amely a legkorszerűbb német számítógépes rendszerrel működik, így kevesebb időre és röntgenfelvételre volt szükség, valamint pontosabb, precízebb a gyökértömés. A gyökértömést követően a fogat koronával állítottuk helyre.

Hogyan történt a korona felhelyezése?

A beavatkozás során célunk az volt, hogy természetes hatást érjünk el, ezért a gyökértömés felhelyezését követően egy számítógépes program segítségével megterveztük a Páciens jövőbeli mosolyát.

A CAD/CAM technológia lehetővé tette számunkra, hogy a lehető legtartósabb és legpontosabb fogpótlást készíthessünk el, ahol teljes mértékben kiküszöbölésre kerül az emberi tévedés lehetősége, hiszen a számítógép által támogatott, automata vezérlésű gyártás során emberi kéz nem érinti a készülő cirkon korona vázat. Ezáltal jött létre az a precíz illeszkedés, ami a cirkon korona pótlást jellemzi.

A cirkon korona így teljesen mértékben a Páciens személyére szabott, a Páciens fogaihoz hasonló formájú, amelynek köszönhetően a végeredmény természetes és a koronák tökéletesen illeszkednek.

Mi történt a kezelés után?

A kezelését követő megmutattuk Páciensünknek a számára legideálisabb fogmosási technikát, valamit gyakorlati tanácsokat adtunk annak érdekében, hogy a beavatkozás végeredménye minél tovább tartson. Majd javasoltuk a terápiás fogkrém, öblögető, valamint extra puha sörtéjű fogkefe használatát. A beavatkozás követően Páciensünk ismét széles mosollyal vághatott bele a munkába.

Hasonló megoldott eseteink

Mit kell tennie abban az esetben, ha szeretné fogászati problémáját megoldani?

Keressen minket a +36 20 218 5343-as telefonszámon, vagy töltse ki az alábbi űrlapot nevének, telefonszámának megadásával és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot. Forduljon hozzánk bizalommal és távozzon elégedetten, magabiztos mosollyal!