Dr. Kovács Léna

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán szereztem diplomát, majd magán- és körzeti rendelőkben dolgozva szereztem tapasztalatot a fogászat számos területén.
Munkám során mindig arra törekszem, hogy a kezelések oldott, bizalomteljes légkörben történjenek, mert hiszem, hogy a jó orvos-beteg kapcsolat az eredményes gyógyítás alapja. Fontos számomra, hogy pácienseim ne csak a székben érezzék magukat biztonságban, hanem a kezelés minden lépését értsék, és valódi partnerként vegyenek részt a folyamatban.
Kiemelten fontos számomra a megelőzés – úgy gondolom, hogy a helyes szájápolásról adott, érthető és a gyakorlatban is alkalmazható tanácsok hosszú távon is meghatározóak lehetnek egy-egy páciens életében.
Rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi szakmai továbbképzéseken, hogy a legmodernebb, tudományosan is megalapozott megoldásokat alkalmazhassam a mindennapi gyakorlatban.
Célom, hogy segítsek eloszlatni a fogászati kezelésekkel kapcsolatos félelmeket és sztereotípiákat. Meggyőződésem, hogy a bizalom, a szakmai felkészültség és a figyelmes, őszinte kommunikáció együttesen képesek olyan élményt nyújtani, amelynek köszönhetően a páciensek nemcsak elégedetten, hanem örömmel térnek vissza hozzánk.
Szakterületek
Ezeket írták rólunk pácienseink
Pácienseink kamera előtt
Ezekben a videókban pácienseinknek szabad kezet adtunk, és arra kértük őket, hogy meséljenek a kezelések során szerzett tapasztalataikról.
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Amennyiben bármilyen kérdése felmerül, vagy szeretne időpontot egyeztetni díjmentes konzultációnkra, kérjük töltse ki alábbi űrlapunkat és munkatársunk 1 munkanapon belül felveszi Önnel a kapcsolatot!
"*" a kötelező mezőket jelöli
Telefon
+36 20 218 5343
Cím
1027 Budapest, Margit körút 1.
artdent@artdent.hu
Nyitvatartás
Hétfő – Péntek: 08:00-20:00