Blogbejegyzésemben olyan témát járok körül, amelyről úgy érzem, feltétlenül beszélnünk kell nekünk, fogorvosoknak és szájsebészeknek. Ez pedig nem más, mint a dentalfóbia, vagyis a fogorvostól és a fogászati beavatkozásoktól való félelem. Számomra különös fontos ez a téma, mivel fiatalon engem is személyesen érintett és indított el a fogorvosi pálya felé.
Véleményem szerint a szakma indokolatlanul keveset beszél és rosszul kommunikál erről a kérdésről. Pedig fontos lenne, hogy ne csak azt hangoztassuk, a kezelések fájdalommentesek és minden esetben tudunk érzéstelenítést alkalmazni, hanem hogy észrevétlenül megtanuljunk figyelni is a páciensek érzelmeire, problémáira, ellenérzéseire.
A fogorvostól, a fogorvosi beavatkozástól való félelem mindig is létező probléma volt, amely egyes esetekben annyira eluralkodhat a páciensen, hogy önmaga legnagyobb ellenségévé válhat. Gyakran szembesülünk azzal, hogy a páciensek félelme talán még a fogfájásuknál is erősebb, ezáltal egy kisebb beavatkozást is hetekig, gyakran hónapokig halogatnak.
Egy rossz gyerekkori tapasztalat, egy családi körben, baráti társaságban közben hallott rémtörténet hatására rögtön kialakulhat bennünk egy ösztönös védekező reakció: félelem a lehetséges fájdalomtól. A halogatás pedig sohasem megoldás, hiszen a probléma mindig csak fokozódik, és gyakran szövődményekkel is számolhatunk.
Nézzünk néhány gyakorlati tanácsot a dentálfóbia leküzdése ellen, amelyek tapasztalataim szerint könnyedén alkalmazhatóak és rendszerint működőképesek.
Fontosnak tartom, hogy a gyerekkorban elszenvedett rossz tapasztalat ellen már szülőként is tegyünk, főleg akkor, ha magunk is tartunk a fogorvostól. Vigyük el magunkkal gyermekünket, ültessük be az fogorvosi székbe, ismertessük meg őt az eszközökkel, szerezzünk neki pozitív élményeket. Tapasztalatom szerint azok a gyerekek, akik kiskoruk óta rendszeresen látogatják a fogorvost, nem tartanak tőle annyira, hiszen szinte ugyanolyan megszokottá válik számukra a fogorvosi ellenőrzés és kezelés, mint az esti fogmosás. Gyakran az is segít, hogy ebben az esetben a páciens és a fogorvos között hosszú távon is bizalomra épülő kapcsolat épülhet ki.
Idősebb korban is tudunk tenni félelmeink ellen, az első lépés azonban mindig az, hogy, azokat ösztönös és természetes reakcióként fogadjuk el. Nem szégyen, ha félünk. A pozitív hozzáállás csodákra képes!
Kérjünk egy közeli vizsgálati időpontot – hogy ne nagyon legyen esélyünk lemondani vagy meggondolni magukat –, és essünk túl rajta.
Ügyeljük a fokozatosságra! Az „ide nekem az oroszlánt is!” vagy a „durr, bele!” életfelfogás és hozzáállás itt most nem lesz segítségünkre. Hiszen ez olyan szituáció, amit nem erőből kell megoldanunk, hanem inkább ésszel és türelemmel. Kezdjük a sort egy kisebb beavatkozással, majd vállalkozzunk egyre nagyobb feladatokra.
Legyünk mindig, mindenre kíváncsiak és álljunk mindenhez nyitottan. Gyakran tapasztalom a pácienseknél, hogy ha izgulnak, kérdésekkel halmoznak el, és én biztatom is őket erre. Sohasem félünk annyira attól, amit már ismerünk, mint amit nem. Nézzünk utána a beavatkozás folyamatának, kérjünk konzultációs időpontot, ahol mindenre választ kaphatunk, így nem jöhet meglepetés, váratlan fordulat.
Foglalkozzunk a szájhigiéniával az év minden napján! Ez a gyakorlati tanács nem csak a prevencióban segít – hiszen a fogászati problémák jelentős része megelőzhető rendszeres szájhigiéniával és szűrővizsgálatokkal –, hanem azért is előnyös, mert ha önbizalmat, jártasságot szerzünk egy témában, könnyebben kezeljük az abból eredő kihívásokat is.
A legfontosabb tanács, hogy a kifogások helyett keressünk egy nyugodt, higgadt, biztos kezű fogorvost, akiben feltétel nélkül megbízunk, és akinek a rendelőjében otthonosan érezzük magunkat. Véleményem szerint fogorvosként, szájsebészként empátiával néha többet tudunk segíteni a páciensnek, mint azzal, hogy elűzzük a fájdalmait. Egy kedves szó, esetleg egy humoros megjegyzés rögtön feloldhatja a feszültséget és oldott légkört teremt. Ha ez sem elég ahhoz, hogy ellazuljunk, kérjük meg fogorvosunkat, hogy a beavatkozás alatt hallgathassunk egy kis zenét.
Ha sikerült leküzdenünk félelmeinket és megkönnyebbülve távoztunk, legyünk nagyon büszkék magunkra, hiszen átléptünk a saját korlátainkat. Jutalmazzuk meg magunkat valami aprósággal és tudatosítsuk magunkban, hogy az egész nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottunk. Végezetül: osszuk meg jó tapasztalatinkat családunkkal, barátainkkal, így máris sokat tettünk a dentalfóbia terjedése ellen.
Ne legyen erősebb a félelmünk a fogfájásunknál!
