5 dolog, amit érdemes tudni a fogfehérítésről

Home/szöveges blog/5 dolog, amit érdemes tudni a fogfehérítésről
Női mosoly fogfehérítés előtt és után.

Az internet elterjedésével párhuzamosan talán a fogfehérítés témakörével kapcsolatosan találkozok a legtöbb tévhittel a munkám során. Ez abból adódik, hogy a fogfehérítés sokak számára az a fogászati beavatkozás, ami ugyan esztétikailag fontos, azonban nem szívesen kérik szakember segítségét.

Ezáltal rengeteg házi praktikát lehet olvasni, valamint terméket látni a polcokon, ami inkább káros a fogak egészségére, továbbá a későbbi szennyeződések megtapadását is elősegíti.

A tömeges információáradatnak köszönhetően az ember gyakran elbizonytalanodik, hogy a fogfehérítés melyik módszerét válassza, így összegyűjtöttem a legfontosabb kérdéseket, amivel feltétlenül tisztában kell lennünk és figyelembe kell vennünk a választásunk során.

1. Az elszíneződött fogsor öröklődik?

Ahogy azt korábbi bejegyzésemben is érintem a fogak elszíneződése a pácienseim jelentős részének okoz problémát. Ezzel összefüggésben gyakran hallom érvként, hogy az elszíneződött fogsor genetikus és öröklött tulajdonság, így semmit nem tehetünk ellene, azonban ez részben tévhit.

A fogzománc vastagsága, a fogak alakja, a fogbél színe valóban öröklött, amely jelentősen meghatározza fogaink színét, azonban sok esetben külső tényezők is alakítják, ami ellen azonban már tehetünk. Ilyen befolyásoló hatás többet között az ívóvíz minősége, ásványi anyagok bevitele, magzat az anyaméhben milyen tápanyaghoz jut.

2. A házi praktikák nem várt következményei

A legtöbb házi praktika amit olvashatunk az interneten valóban hatásosnak bizonyul, azonban mindig gondoljunk bele, milyen áron tűntek el a szennyeződések a fogfelszínünkről. A leggyakrabban használt fogfehérítési technika a szódabikarbónával vagy akár a sóval való dörzsölés, több esetben citrommal vagy más savas anyaggal kiegészítve.

A felérdesített fogfelszínről valóban lejön a szennyeződés, azonban később a kórokozók hamarabb megtapadnak, valamint a dörzsöléstől a fogzománcon sérülések, repedések keletkezhetnek.

3. Megéri fogfehérítő fogkrémet használni?

Rengeteg reklámot, szórólapot láthatunk fogfehérítő fogkrémekről, krémekről, azonban a kérdés az, hogy használatuk mennyire hatásos. Tapasztalatom és a pácienseim beszámolója szerint ezek a termékek alul maradnak a kívánt eredménytől, valamint fehérítő mechanizmusuk szintén roncsolhatja a fogfelszínt.

Amennyiben mégis ilyen terméket használunk, győződjünk meg arról, hogy a fehérítő hatás nem a fogkrémben megtalálható apró szemcsék fogfelszínhez dörzsöléséből fakad. Legyünk figyelemmel arra is, hogy fogkrém, amit használunk, bejut a gyomorba, így az összetevői irritálhatják a gyomor nyálkahártyáját is. Ezért nem mindegy, hogy milyen összetevőjű és minőségű fogkrémet használunk.

4. Orvosi és otthoni fogfehérítés közötti különbség

Pár évvel ezelőtt fontos fordulópont volt, hogy az orvosi és az otthoni fogfehérítésben is meghatározó jogszabályi szigorítások történtek, aminek az eredménye, hogy az egész Európai Unió területén betiltották a peroxid (hidrogén-peroxid, karbamid-peroxid) tartalmú otthoni fogfehérítők használatát.

Ezen termékek orvosi felügyelet és megelőző kontrollvizsgálat nélküli alkalmazása veszélyes, ezért ma már peroxid tartalmú készítményeket kizárólag csak fogorvosok használhatnak, otthoni fogfehérítésre pedig szigorúan TILOS! Ezért minden alkalommal gondosan ellenőrizzük a megvásárolt termék összetevőit, mivel alkalmazásuk komoly következményekkel járhat.

5. Fogfehérítés előtt keresse fel fogorvosát!

Fontos, hogy bármely fogfehérítési eljárást is alkalmazzuk azt minden esetben előzze meg fogászati szűrővizsgálat, valamint fogkőeltávolítás (hagyományos, ultrahangos). Ezzel nem csak a fogfehérítési hatékonyságát segítjük elő, hanem megóvjuk a fogzománcunkat az esetleges káros behatástól és megelőzhetjük a fog- és fogínybetegségek kialakulását.

A fenti tanácsok tükrében, bármely fogfehérítési technikát is alkalmazzuk, gondoljunk fogzománcunk épségére és egészségére, hiszen azt semmi estere sem érdemes kockára tennünk. Fontosnak tartom minden esetben szakorvos véleményének kikérését, akár a fogászati szűrővizsgálaton vagy konzultáció keretében.

Amennyiben további kérdése van vagy akár bizonytalan egy termék minőségét,  összetételét illetően, kérem keresse bizalommal és szívesen válaszolok kérdésre vagy vegye igénybe ingyenes szájüregi szűrővizsgálatunkat.