Fogkőeltávolítás

Mit érdemes tudni a fogkőről? Miért alakul ki?

A fogkő nem más, mint elmeszesedett dentális plakk (lepedék). Amennyiben a plakk hosszan a fog felszínén marad a nem megfelelő fogtisztítás miatt, ásványi anyagok kötődnek a lepedékhez, és az így kialakuló, szilárd anyagot fogkefével már nem tudjuk eltávolítani.

Honnan tudja, hogy fogköves a foga?

A fogkő színe sárgás, barna vagy fekete is lehet. Megtalálható a fogfelszínen, az íny alatt és fölött, de a fogak között is. Ezt a szilárd anyagot, már nem tudjuk fogkefével eltávolítani, csak professzionális fogászati eszközök segítségével. A fogkő jele a kellemetlen szájszag és szájíz, amely rendszeres fogmosással sem csillapítható. Jelenlétében fogmosás során ínyvérzés figyelhető meg.

Milyen gyakran javasolt a fogkőeltávolítás?

Fontos, hogy a fogkövet szigorúan félévente eltávolíttassuk, hiszen így megelőzhetjük a fogínysorvadás kialakulását. Azonban a fogkőeltávolítás gyakorisága leginkább egyénfüggő, de párhuzamba állítható étkezési, italfogyasztási és a szájhigiéniai szokásokkal is. A fogkőeltávolítás gyakoriságának meghatározása minden esetben egyénileg történik.

A fogkőeltávolítás előtt és után.

Milyen következményei, szövődménye lehetnek, ha nem távolíttatja el félévente a fogkövet?

A fogkőeltávolítás elhanyagolása ínysorvadáshoz vezethet. A fogkő és a baktériumok irritálják az ínyt és komoly gyulladást okoz. A baktériumok behatolnak a gyulladt íny és a fog közé és úgynevezett tasakok alakulnak, mely kellemetlen szájszaghoz vezet.

Amennyiben hosszú időn keresztül nem történik meg a fogkőeltávolítás, a gyulladás eléri a fogágyat és annak gyulladását okozza. A fogágy-gyulladás következtében a fogakat rögzítő szövetek sérülnek. Ennek következménye, hogy a fog tartószerkezete meggyengül, így a fogak meglazulnak, kihullanak.

A fogkő miatt gyulladt íny okozta tasakok gyakorta szerepelnek gócbetegség forrásaként, számos másodlagos betegséget okozva, például hajhullás, ízületi panaszok, infarktus, vetélés, koraszülés bőrproblémák. Ezek a betegségek, közvetetten ugyan, de a fogkőeltávolítás hiányából erednek. A káros következmények rendszeresen végzett fogkőeltávolítással megelőzhetek.

Mi történik, ha ellátogat az ArtDent Fogászat és Szájsebészet rendelőjébe?

Fogászatunkon minden kezelést megelőzően képzett szájsebészünk teljeskörű szájüregi állapotfelmérést, góc-, rák-, és ínysorvadás szűrést végez, hogy Ön teljes képet kapjon fogai állapotáról, szájürege egészségéről.

Ezt követően fogászatunkon professzionális és fájdalommentes ultrahangos fogkőeltávolítást alkalmazunk, melynek segítségével a legkisebb fogközökből is hatékonyan eltávolítható az ínygyulladást okozó, és esztétikailag is zavaró fogkő. Így elérhető, hogy ne következzen be fertőzés a szájüregben.

A rendelőnkben használt ultrahangos készülék feje 27.000-37.000 Hz frekvenciájú rezgéssel észrevétlenül, fájdalommentesen leválasztja a fogkövet a fogfelszínről. A frekvencia hatására képződő légbuborékok széttörik azt a fogkövet is, amit már hagyományos módszerekkel nem lehet eltávolítani. A forradalmi eljárásnak köszönhetően sem a fogzománc, sem a fogíny nem sérül.

Budapesti fogászai rendelőnkben az ultrahangos fogkőeltávolítás után a fogfelszíneket speciális pasztával, kefékkel és gumiharangokkal polírozzuk simára, amitől csillogóan simává válik fogainak felülete, így később a szennyeződések és a fogkő is nehezebben tapadnak meg rajtuk.

Az ultrahangos fogkőeltávolítás teljesen fájdalommentes.

A fogkő leszedését követően, olyan otthoni szájápolási módszereket, technikákat ismertetünk meg Önnel, melyekkel csökkentheti a fogkő kialakulásának kockázatát. A kezelés után igény esetén fogápolással kapcsolatos videókat küldünk Önnek emailben, melyek segítségével elsajátíthatja a helyes szájápolás és fogmosás technikáját.

Az Artdent budapesti fogászaton Dr. Varajti Artúr fájdalommentes ultrahangos fogkőeltávolítás után.

A fogkőeltávolítás fehéríti a fogakat?

Összességében igen, mivel a fogkő – és ez által a kisebb felületi elszíneződések – is eltávolításra kerülnek, illetve speciális technikával polírozzuk is a fogakat.

A fogkőeltávolítást és polírozást követően fogai fehérebbek, szebbek és egészségesebbek lesznek. A fogászatunkon alkalmazott sópolírozás vagy homokfúvásként is ismert eljárás, a fogkőeltávolítás után alkalmazott hagyományos polírozáshoz képest, 2-szer simább, tisztább, tükörfelületet hoz létre, melyen az újabb lerakódások is nehezebben tapadnak meg.

Polírozással olyan területek, fogközök is könnyen elérhetővé és gyönyörű tisztává varázsolhatók, amelyek a hagyományos módszerrel csak nehezebben hozzáférhetők. Tökéletes tisztaságot biztosít, hatékonyan eltávolítja a színes ételek, italok, illetve cigarettázás okozta elszíneződéseket, így kíméletes fogfehérítőként is alkalmazzuk. Ettől a fogai sokkal tisztábbak, fehérebbek, egészségesebbek lesznek és a leheleted is határozottan üdévé válik.

Mire figyeljünk az ultrahangos fogkőeltávolítás után?

A fogkőeltávolítás után előfordulhat fognyaki érzékenység (hidegre, melegre, édes, savanyú ízekre). Ez érzékeny fogakra való fogkrém használatával 1-2 héten belül megszüntethető.

Az Artdent budapesti fogászaton Dr. Varajti Artúr és páciense konzultál ultrahangos fogkőeltávolítás után.

Hogyan csökkenthetjük a fogkő kialakulásának lehetőségét?

Igény esetén segítünk kiválasztani az Ön számára ideális szájápolási módszereket, eszközöket a tökéletes szájhigiénia megteremtéséhez és fenntartásához.

A kezelést követően ajándékban küldünk Önnek e-mail-ben egy ajándék fogápolási videó csomagot. Fogápolással kapcsolatos videókat küldünk Önnek e-mailben, melyek segítségével elsajátíthatja a helyes szájápolás és fogmosás technikáját, hogy elkerülje a kellemetlen szájszagot.

Mikor nem végezhető el az ultrahangos fogkőeltávolítás?

Budapesti fogászati rendelőnkben szívritmus-szabályozót viselő pácienseinknél kizárólag kézi műszerekkel távolítjuk el a fogkövet, melyekkel az íny alatt is hatékonyan tudunk dolgozni.

Mit csináljon, ha el akarja gyorsan és fájdalommentesen távolíttatani a fogkövet?

Előzze meg a komolyabb fogászati és ínyproblémák kialakulását gyorsan és teljesen fájdalommentesen ultrahangos fogkőeltávolítással. Az esztétikán túl fontos a rendszeres, legalább félévenkénti fogkőeltávolítás, hogy megelőzze a kellemetlen szájszagot, az íngyulladást, az ínysorvadást és fogainak elvesztését.

Szabaduljon meg gyorsan és fájdalommentesen a fogkövétől budapesti fogászati rendelőnkben! Forduljon hozzánk bizalommal kérjen időpontot a lenti űrlap segítségével vagy jelentkezzen be a +36 20 218 5343 telefonszámon!

Rólunk mondták

Forduljon hozzánk bizalommal!

Időpont-egyeztetéshez keressen minket a +36 20 218 5343-as telefonszámon, vagy töltse ki az alábbi űrlapot nevének, telefonszámának megadásával.

Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot!

Forduljon hozzánk bizalommal és távozzon elégedetten, magabiztos mosollyal, mert számunkra az Ön mosolya a legfontosabb!

Hívjon minket!

Dr. Varajti Artúr fogorvos és páciense konzultál cirkon fogpótlás után mosolyog budapesti fogászati rendelőben.

+36 20 218 5343

1027 Budapest, Bem rakpart 50.